Üdvözöljük az ICONOMIX világában!

MINŐSÉGI RADIOLÓGIÁT MINDENKINEK!

 „2007 nyarán a zalaegerszegi radioló­gushiány hívta életre az ICONOMIX-ot, amit hosszú évekig az otthoni dolgozó­szobámból irányítottam. Miután klini­kaigazgató lettem Pécsett, valamint az intézmények és a radiológusok száma is jelentősen növekedett, érez­tem, hogy váltani kell. A cég irányítását és működtetését profi csapatra bíz­tam, úgy, hogy az alapértékek – amiért 2007 óta dolgozunk – megmaradja­nak. Fontos, hogy a kollegák számára a legjobbat nyújtsuk, a fókuszban mindig a szakmai minőség legyen, közben használjuk a digitalizáció és az informatika legújabb lehetősé­geit, ugyanakkor szervezettek, eredményesek és hatékonyak legyünk. Célunk, hogy a startup vállalkozások modern szemléletét alkal­mazzuk, a protokollizált folyamatokat megszeressük, a földrajzi korlátokat megszüntessük, és megmutassuk, milyen digitális benn­szülöttnek lenni a radiológia világában, miközben sosem feled­kezünk el arról, hogy orvosok vagyunk és betegeket gyógyítunk.”

prof. dr. Bogner Péter,  alapító, stratégiai igazgató

Ezernyi okból dolgoznak velünk partnereink:

  • A képalkotó diagnosztika szakértői vagyunk, több évtizedes tapasztalattal.
  • Teljes körű CT, MR, RTG megoldásokat nyújtunk.
  • Több mint 90 intézményi partner igényeit szolgáljuk ki.
  • Csaknem 200 radiológus szakorvos szakmai ismerete a miénk.
  • Egy ICONOMIX-év: több mint 400 ezer válasz.
  • Kompromisszummentes szakmai követelményekben gondolkodunk.
  • Cégünk CT, MR, RTG szakképzésre akkreditált.
  • Prospektív peer-review rendszerű szakmai minőségbiztosítási rendszerrel dolgozunk.
  • Szubspecialista munkacsoportjainkban lehetővé válik a képi anyag legmagasabb szakmai színvonalú kiértékelése.
  • Munkafolyamataink ISO 9001:2015 szerint szabályozottak, jól szervezettek, átláthatóak.
  • Szakmai hálózatunk bármely intézmény számára azonos radiológiai szolgáltatást biztosít, leegyszerűsíti a betegutakat és a kommunikációt.
  • Innovatív informatikai megoldásokat alkalmazunk.

 

Bemutatkozó prospektusunk itt érhető el.